Petra betegsége 2017-ben, 2,5 éves korában kezdődött. Az édesapja - aki egyedül neveli a testvérével együtt- több alkalommal háziorvoshoz vitte kislányát az ismétlődő megbetegedések miatt, illetve lila foltok jelentek meg a kislány testén.
A leukémiát a klinikai kivizsgálás során vett csontvelő-biopszia eredménye igazolta Petránál.
Petra kemoterápiás kezelésen vett részt, viszont komoly mellékhatásoktól szenvedett, mint megdagadt arc, fogfájás és duzzadt nyirokcsomók, görcsök a nyaka tájékán. Sokszor volt hasmenése, amelyet véres széklet, amit alkalmak adtán véres hányás kísért. A kezelések után Petra állapota elkezdett javulni, viszont a folyamatos kontroll miatt az édesapja alkalmi munkák vállalásából szerzett jövedelme is egyre kevesebb lett.
Petra betegsége mellett a család megélhetésének biztosítása nagy kihívást jelent az egyedülálló édesapának és sokszor kilátástalan helyzetbe is kerülnek, ezért Alapítványunktól nehéz körülményekre hivatkozva kérnek segítséget.
Levelében az Édesapa a következő szükségleteket fogalmazta meg:
„Segítséget szeretnék kérni, mert egy 4x5 méter nagyságú nyárikonyhában élünk 2 lányommal. A kisebbik lányom már 8 éve elmúlt, hogy leukémiában szenved, az egészsége érdekében nagy szükség lenne egy saját szobára, amit nem tudok neki biztosítani, mert nem tudok házat venni, egyedül nevelem őket. A lányok egyre nagyobbak, külön szoba kellene nekik. Amiben jelenleg élünk, nincs jó állapotban se kívül, se belül és a nyílászárók sem megfelelőek.
Ha tudnak, kérem segítsenek élelmiszerrel, takarítószerrel, ruházattal, delegfőképpen azzal tudnának segíteni, ha egy élhetőbb ház vásárlásához hozzá tudnának járulni.
A lányok ruhaméretei:
- cipő: 31-32 és 34-35
- nadrág: 122 és 140
- póló: 114
- pulóver: 134 és 140
- kabát: 128 és 135
Tárgyi adományok fogadásához édesapa telefonszáma: +36 30 555 8331, kérjük hívja!
A család helyileg Hajdú-Bihar Vármegyében, Nyírábrányban lakik.
Bármilyen segítséget szívesen elfogadunk, mivel nagyon nehéz anyagi helyzetben vagyunk! Ezért szeretném kérni az Önök segítségét. Előre is nagyon szépen köszönöm!”
Mivel a család álma egy jó állapotban lévő, szerető otthon előteremtése lenne, így a képeken megmutatjuk, hogy jelenleg milyen körülmények között él az édesapa lányaival!
(Édesapa levele és engedélyével, 2025.02.05.)
PETRÁT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.