2022. április elején Zolikán testszerte furcsa bevérzések jelentek meg.
Elvittem a balmazújvárosi orvoshoz, aki beutalt minket Debrecenbe a gyermeksürgősségi osztályra. Vért vettek Zolikától, majd másfél óra várakozást követően megjött az eredmény. A kisfiam folyamatosan kérdezgette „anya, mikor megyünk haza?” én pedig mivel nem számítottam semmi komolyra, nyugtattam, hogy „nem sokára mehetünk”.
A vérkép eredményét látva közölték, hogy leukémia gyanús, mivel magas a fehérvérsejt száma. A hír teljesen lesokkolt, nem bírtam felfogni, hogy az egyetlen kisfiam élete veszélyben van. Átvittek minket a sürgősségiről a hematológiára, ahol 3 nap után megtörtént a csontvelőbiopszia, amely beigazolta a leukémiát.
Ezután kezdődött egy 8 hónapos kemoterápiás kezelés. Egy-egy ilyen kezelést követően Zolika napokig nagyon rosszul volt, nehezen viselte, sokszor hányt, nem evett, nem ivott és ezt nyolcszor kellett megismételni.
2022. december 18-án ért véget a kemoterápiás kezelés, majd 2023. január 2-án elkezdődött a fenntartókezelése, itthon szedte a kemoterápiás gyógyszereket.
2023. novemberben sajnos újra sugárkezelést kellett indítani, mivel Zolikának kiújulásra hajlamos típusú a leukémiája és azt mondták, ha felvesszük, akkor 3% -ra csökken az esély, hogy vissza fog térni. Nem is haboztuk, beleegyeztünk, 8 napon keresztül minden nap be kellett járni a kórházba sugárkezelésre.
2024.03.19-én mentünk vérkép vizsgálatra, aminek az eredménye jó lett, viszont a vizsgálat után a bőrgyógyászatra küldték azonnal. Kiderült újabb betegsége van, atópiás dermatitis ekcéma, ami a kemos gyógyszerek miatt alakult ki.
2024.07.09-én befejezte a fenntartó kezelést. 2024. szeptember 11-én kontroll és záró csontvelő vizsgálat történt, amelynek az eredménye negatív, utána port eltávolító műtétje volt.
3 havonta kell járni ellenőrzésre, legközelebb szeptember 18-án kell menni.
Amíg Balmazújvároson laktunk úgy, ahogy jó volt az anyagi helyzetünk, de mióta elköltöztünk Szásztelekre, azóta nagyon rossz minden és alig élünk meg. Egy kis tanyán lakunk, viszont se bolt, se orvos, se semmi nincs itt. A legközelebb lévő bolt Hortobágyon van, ami tőlünk 13 km-re van, a vasútállomás is 8 km-re van.
Nagyon nem jó ez a hely ahol élünk, de belekényszerültünk, mivel Balmazújvárosban egy szobában laktunk 6-an.
A párom itt hagyott, magamra vagyok támaszkodva, 3 villanyszámlával vagyok elmaradva, közte egy kikapcsolási értesítő. Nincs munkalehetőség, ezért a bevételünk az csak a családi pótlék és a GYOD. Nagyobbik lányom nem ment tovább tanulni, így az ő családi pótlékját elvették.
Nagyon nehéz így, mert vannak adósságaim, jön az iskolakezdés, de még semmit nem tudtam a gyerekeknek megvásárolni, se ruha, se táska, se tisztálkodási felszereléseket.
Már 3 éve tart ez a küzdelem a gyógyulásért, ami minden pénzünket felemésztette és sajnos olyan helyzetbe kerültünk, hogy szinte napról-napra élünk.
A családunk életében állandó a bizonytalanság, Zoltán egészségügyi állapota, a család rossz anyagi helyzete miatt is. Ezért kérjük, támogassák gyermekem gyógyulását, bármilyen segítséget szívesen fogadunk kilátástalan, rossz anyagi helyzetünk miatt! Köszönjük! (Édesanyja levele, 2025.08.20.)
ZOLTÁNT ÖN IS KÖZVETLENÜL TÁMOGATHATJA, HOGY A BETEGSÉG ÁLTAL MEGNÖVEKEDETT KIADÁSOKAT A CSALÁD KÖNNYEBBEN TUDJA ELŐTEREMTENI.
Támogatási lehetőségek lentebb találhatók!
Az átutalt összeget célzott adományként kezeli a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány, és az adományozott teljes összeget az önök által támogatott családhoz továbbítjuk!
KÖSZÖNJÜK A CSALÁD TÁMOGATÁSÁT!
Adjukössze Vonal!
Egy telefonhívással is segíthet, hívja az Adjukössze Vonal telefonszámát, ezzel 500 Ft-tal támogatja a daganatos gyermekek gyógyulását!
SMS küldése: Kérjük, küldje a 71-es kódszámot a 13600-as telefonszámra. (Vodafone, Yettel, Telekom rendszeréből elérhető!)
Telefon: hívja a 13600-at majd a gépi hang után 71-es kód! (Vodafone és Telekom rendszeréből elérhető!)
Ezzel biztosítjuk a leukémiás és daganatos beteg gyermekek és családjuk szociális segélyezését, anyagi támogatását a gyógyuláshoz vezető úton.