22
Feb
2020
A Szepesi Kertészet tulajdonosa Szepesi Zsolt hosszú évek óta aktív támogatója a Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítványnak. Adományaival rendszeresen segíti a leukémiás és daganatos gyermekek gyógyulását.
A kertészetben kihelyezett perselybe a vásárlók több mint 80 ezer forintot gyűjtöttek össze, a cég ezt egészítette kétszázezer forintra, ebből az összegből vettek 40 darab csontvelő aspirációs tűcsomagot.
„Szeretnénk példát mutatni a debreceni kisvállalkozásoknak, hogy egy persely kihelyezésével, a legkisebb összeggel is lehet egy ilyen nemes ügyet támogatni és valóban sok kicsi sokra megy. A Remény a Leukémiás Gyermekekért Alapítvány pedig olyan helyre juttatja el az adományokat, ahol tényleg szükség van rá” – mondta Szepesi Zsolt, a kertészet tulajdonosa.
Szegedi István osztályvezető, az alapítvány kuratóriumi tagja jelezte, hogy szükség van csontvelőbiopsziás és aspirációs tűkre, mert sokat használnak ezekből. Nehéz kigazdálkodni, hogy mindig annyi legyen, amennyi kell.
A Csontvelővizsgálatra alkalmas tűket a Debreceni Egyetem Gyermekklinika gyermekhematológiai részlegének adtuk át, amelyeket elsősorban a leukémiában szenvedő gyermekeknél alkalmazzák, de más csontvelő betegségeknél is szükség van rájuk.
„Az alapítvány hosszú évek óta eredményesen és elkötelezetten támogatja a Gyermekgyógyászati Klinika Gyermekhematológiai-onkológiai osztályát, amellett hogy országosan is igyekszik a leukémiás gyermekek gondjait enyhíteni” – mondta a január 21-i adományátadón Kiss Csongor, a DE ÁOK Gyermekhematológiai-Onkológiai Tanszék vezetője.
Hálásan köszönjük Szepesi Zsoltnak és a kertészet vásárlóinak a támogatást!
Figyelem!
Ha segíteni szeretne adója 1%-ával a leukémiás és daganatos beteg gyermekeknek, a 18557071-1-09 adószám megadásával. Már most megteheti a NAV E-SZJA OLDALÁN. BELÉPÉS: IDE KATTINTVA!
Köszönjük!